A vízi bika + 1 bika

Az országos vadásznapra terveztünk családi programot, de a belső egyeztetések alapján, csakis akkor indulunk el, ha aznapra nem érkezik felkérés utánkeresésre. Péntek este persze csörgött is a telefonom, és a közelből jeleztek egy bizonytalan sebzést. A kísérő vadász úgy látta, mintha a magas gazban bejelzett volna a bika, de ezen a megérzésen kívül semmi más bizonyítékot nem találtak a rálövés helyén, pedig alaposan átnéztek mindent. Szombaton reggel, minden úgy indult, ahogy kell, gyors utánkeresés során, Janka kutyám egyből rávezetett minket, a már dermedt fővadra, a vér nélküli csapán. Haza felé indultunk, készülődve a szakmai napra! Még teljesen jó időben voltunk, a tervezett programhoz. Reggeli közben csörgött a mobilom, ismerős számot kiírva. Magasra emelem telefonom, és mutatom feleségemnek, hogy ki hív! Szemei lemondóan intenek, tudja, hogy ez a mai terv, füstbe ment! Csöndesen hallgatja a helyzetjelentést, ami könnyű utánkeresést ígér, de tudjuk, hogy ezek nem mindig szoktak jól végződni! Hajnali sebzés, tarlón, ami némi reményt ad, az a kaliber (8x 57-es!). Megbeszéljük a részleteket, a találkozás idejét, helyét, és csöndesen folytatjuk a reggelit! Kicsit alább hagyott a jókedv házastársi részről, életem párja pontosan tudja, hogy a szeptember ilyen szokott lenni… A kötelező 4 órás várakozást is belekalkulálva érkezünk a helyszínre, ahol egész kis delegáció fogad minket! A haditerv kész, hogy ki hol fog elülni, a magaslesekkel bőségesen ellátott területrészen.

Belekezdünk a munkába, Janka érzi a csapa viszonylagos frissességét, pár száz méter után meg is találjuk, az első sebágyat! Jelentős mennyiségű vér, jól látható fekvés, de a 3 méteres kukoricában, nagyon nem megy a vezeték kezelés, ezért rutinos vérebemet csatolom, és önálló munkára bíztatom! GPS a kézben, és 500 méter után egy helyből jön a jel, majd az állítás hangját is hallani véljük! Gellért fiam, munkára bíztatja Lujzát, a rövidszőrű német vizslát, aki elvágtat a nyomon! Heves rádiózásba kezdünk, ahol is az elállókat arra ösztökéljük, hogy cserkeljenek rá, a sebzettre, aki a vadászkutyákkal van elfoglalva! Nagyon lassan távolodnak, mi pedig sietünk a hatalmas kukoricásban, amennyire ez lehetséges! A műholdakkal összekötött szerkezet, pontosan mutatja a távolságot, egyértelművé téve, hogy egy vízparton vannak. A kutyák már jó tíz perce állítanak, nem merünk nagyon rádiózni, hogy a kollégákat ne zavarjuk meg a rá menetelben! Türelmetlenek vagyunk, várjuk, már az elállók felől a lövést! Egyszer csak felcsattan, majd azonnal repkednek a kérdések az éterben! Megvan??? A válasz tömör! Nincsen!!! Nem hiszem el, dödögök magamban, kiabálva keressük egymást, majd közvetlen a vízparton meg is találjuk az elállók értetlen csoportját! Gyors helyzetjelentés a történtekről! A legközelebbi elálló, csendesen rácserkelt a kutyák által forgatott gímbikára, majd mintegy ötven méterről, a fák között rálőtt. A következő pillanatban egy hatalmas csobbanást hallott, a bika eltűnt, és a kutyák is a vízbe vetették magukat… innentől teljes a csend…A kutyák hangja is elakadt, abba hagyják a csaholást, amire mi odaértünk, már csak egy helyben úszkálnak, körözve, szinte egy bizonyos pontra mutatva!

Nem hiszünk a szemünknek! A kegyelemlövést megadó vadásztársunk, az ötven métert pillanatok alatt megtette! Ha át úszott volna az agancsár, még látnia kellett volna, de nem látta, és amúgy is a kutyáim vízimádóak, biztos, hogy a hajszában utána úsznak, nem hagyják elmenni, azaz követik. Csak egy variáció marad, mégpedig az, hogy a kollégánk lövése halálos volt, és az utolsó ugrással a vízbe érkezett! Elsőre, egy régi halász szerszámot, fentőt kerítenek, amivel sziszi fuszi dobálással próbálják a medret vallatni! Csak a vízi növényzetben akad meg az eszköz, így más módszerhez kell folyamodni…. gyors mobiltelefonos intézkedéssel ladikot kerítenek, én egy hosszú horgász karóval próbálom a vizet böködni, nem sok eredménnyel! Nem tudhatjuk, hogy a vízbe ugráskor mennyire lökhette el magát, a beteg vad, és bizony a vízfelület igen nagy! A keresés felfüggesztése mellet döntünk, és agyalunk a lehetőségeken! Ha hagyjuk, hogy feldobja a víz, és más találja meg hamarabb, lába kelhet az agancsnak! Akkor villan be, a búvárok helyszínre hívásának lehetősége!! Telefonálok, és jön a pozitív válasz, hogy igen, tudnak jönni! Igaz, még ilyet nem csináltak, de jön az ősi mondás, hogy ami nem volt, az még lehet! Vissza indulunk a hátra hagyott terepjárókhoz, kb. 200 métert haladtunk, amikor artikulálatlan üvöltést hallunk, meeegvaaannn !!! Rohanunk vissza, arcunkba csapódnak a faágak, pókhálókba harapok, de semmi nem érdekel. Odaérve a parthoz, az agancs vége kandikál ki a vízből…elmondhatatlan megkönnyebbülés! A hátra hagyott vadászok, hogy ne teljen hiába az idő, a beugrás helyétől messzebb kezdték el a fentőt dobálni, ott, ahol nem is sejtettük az elsüllyedt gímet! Beleakadtak, a vakszerencse által! Így került meg, a 11.08 kg trófeasúlyú gímbika, aminek a hátsó lába volt ellőve, magasan! Az idős vadász vendég, könnyek között veregette a vállunkat, és hitetlenkedve nézte, ahogy összedolgoztunk- kutyák és emberek, – a sikerért!

Igazi csapatmunka volt, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ott volt, és mindent megtett a gímbika terítékre kerüléséért! Hát így nem jutottunk el az országos vadásznapra…de ami a legfontosabb, életem párja is megértette ezt, és azóta sem neheztel rám..(talán).

Kammermann Péter
tájegységi fővadász